Bezár

Hírarchívum

pogany_magdolna

Karunk egykori dékánja, Dr.jur.habil Pogány Magdolna PhD nyugdíjba vonult

Karunk egykori dékánja, Dr.jur.habil Pogány Magdolna PhD nyugdíjba vonult

2021. június 14.
3 perc

Az Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar egyetemi integrációját vezető egykori főigazgatóját és kari dékánt köszöntjük nyugdíjba vonulása alkalmából. Egy egész életművet nehéz pár bekezdésben méltatni, itt a legfontosabb állomásokat gyűjtöttük egy csokorba.

„A múló időt ne úgy fogjuk fel, mint ami koptat és elveszejt, ne egy marék homokot lássunk benne, hanem valamit, amiben kiteljesedünk!”

/Antoine de Saint-Exupéry/


Pogány Magdolna 1980-ban intézményünk jogelődjében, az OTE Egészségügyi Főiskolai Karán szerezte meg első képzettségét: védőnőként végzett. Ezt követően területi védőnőként dolgozott, majd 1983-tól már az oktató munkába is bekapcsolódott. 1989-ben a József Attila Tudományegyetemen jogász oklevelet szerzett, később már az SZTE Állam- és Jogtudományi Karán védte meg doktori értekezését, s ugyanitt habilitált.

Oktatóként a jogi tárgyak tantárgyfelelőse volt, tankönyvek írásában, szerkesztésében, lektorálásában is közreműködött. Munkáját folyamatosan frissített jegyzetekkel támogatta, mindig elérhető szakmai hátteret biztosítva a hallgatók fejlődéséhez, jogtudatosságának megalapozásához. A hallgatók mellett a jogi tárgyak oktatásába bekapcsolódó kollégáit, volt tanítványait is segítette, szakmai kérdések megvitatására, tanácsadásra mindig kész volt. Oktatói, tantárgyfelelősi és szakfelelősi feladatait kivételes szakértelemmel ellátva, az egyetemi és kari közéletben is aktív volt, számos bizottsági tevékenységben lehetett számítani szakértelmére. Hallgatók és kollégák számára is karitatív alapon jogi tanácsadást nyújtott.

Oktató munkája mellett vezetői feladataiban is maradandót alkotott. Az Egészségügyi Főiskolai Kar utolsó főigazgatója, majd az ETSZK első dékánja, hétéves megbízása alatt mind az oktatásfejlesztés, mind az infrastrukturális fejlesztések, illetve a szervezeti működést biztosító kari szabályozás terén megalapozta a Kar jelenlegi működését. Az ő vezetéséhez köthető a bolognai típusú képzések bevezetése, a kari szabályzatok, ügyrendek kialakítása, illetve a Bal fasori oktatási épület modernizálása. A jelentékeny intézményfejlesztő és jogharmonizációs munkája mellett a kari közösségi élet fellendítésében is maradandót alkotott. Nevéhez köthető a Kutatók Éjszakáján való részvétel elindítása, a Szél Éva Nap hallgatói tudományos rendezvény elindítása, a Kari Egészségnap, valamint a munkavállalói közösségépítő Családi Nap bevezetése.

Megbízható, precíz, önmagával szemben is magas mércét felállító emberként ismertük meg, aki a szakterületén és a dékáni pályafutása alatt is igényesen látta el feladatait.

Köszöntésünket hallgatói gondolatokkal zárjuk:

„Egykori hallgatójaként élénken él bennem határozott, minden részrehajlástól mentes személyisége, aki fiatal kora ellenére egyszerre tudott távolságot tartani, ugyanakkor rendkívül emberi, közvetlen maradni a tanórákon és azon kívül is. Megkérdőjelezhetetlen szakmai tudásán túl csodáltuk tartását, eleganciáját, mely példaértékű volt hallgatók generációi számára.”

„Nagyon szépen köszönöm a tartalmas segítséget, alapos és rengeteg példával ellátott magyarázatot. A szuper hanganyagokat és a lelkesítő órákat. Ön a régebbi tanáraink egyike, aki azóta is, ha keressük, bármilyen témában, rögtön segít és mindig készséges. Munkájában elhivatott és ezt a lelkesedést az előadásaiban is tapasztaltam. Minden órát nagyon élveztem, és ami a legfontosabb, értettem is, amiről Ön beszélt!”

„Köszönök mindent, a társaim nevében is nagyon szerettük Önt!”

„Egykori hallgatóként azt mondhatom, hogy nagyon sokat tanultam Tőle. Mindig a maximumot várta el, de megadott minden segítséget ahhoz, hogy ezt tudjuk is teljesíteni. A területi munka során nagyon nagy hasznát vettem a Tőle tanultaknak, és a mai napig tudok építeni azokra a jogi ismeretekre, melyeket szakmaspecifikusan megtanított. Emberileg is sokat tanított nekünk, megtanultuk, mit jelent a szakmai, hivatás iránti alázat, melyért mindig hálás leszek.”

Kedves Magdi! Köszönjük az együtt töltött éveket, jó egészséget és derűben eltöltött nyugdíjas éveket kívánunk!

A Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar oktatói, munkatársai és hallgatói



Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek