Bezár

Hallgatóknak

Információ beiratkozóknak - levelező tagozat

Információ beiratkozóknak - levelező tagozat

2015. július 23.
6 perc

Tisztelt felvételt nyert Hallgatónk!


Gratulálunk sikeres felvételijéhez! Az alábbiakban tájékoztatjuk, hogy egyetemi polgárrá válásával kapcsolatban milyen teendői vannak.

 

A beiratkozásra és a tájékoztatásra az első évfolyam számára szervezett Információs napokon (2017. augusztus 29 - 30.) kerül sor.

 

Kérjük, szíveskedjék az itt felsoroltaknak eleget tenni annak érdekében, hogy tanulmányainak megkezdése, a beiratkozás / tanévnyitó lebonyolítása zökkenőmentes legyen.

 

Információs napok időpontja: 2017. augusztus 29 - 30. (kedd - szerda)

Részletes program: >>link<< (2017. augusztus 29-ig a program változhat, illetve felkerülhet rá több program is, így kérem, hogy folyamatosan figyelje!)

Kérjük, hogy a program zavartalan lebonyolítása érdekében legkésőbb 7:45-ig (6726 Szeged, Bal fasor 39-45.) szíveskedjen megérkezni.


A Szegedi Tudományegyetem Hallgatói Szolgáltató Irodájától kapott információs levélben tájékoztatást fog kapni többek között balesetbiztosítás kötésének lehetőségéről is.

Tisztelettel felhívjuk figyelmét a mellékelt tájékoztatókra. Kérjük, figyelmesen tanulmányozza át őket.


Kérem, hogy a beiratkozást megelőzően tájékozódjanak a magyar állami ösztöndíjszerződés feltételeiről és igénybevételéről, mert a beiratkozási lap aláírásával egyidejűleg vállalják ennek feltételeit is.

A fenti, részletes tájékoztató mellett kérem, hogy olvassák el az Oktatási Hivatal aktuális közleményét is: tájékoztatás a magyar állami ösztöndíj igénybevételéről


A 2017/2018. tanév további időbeosztása:

>>Ápolás és betegellátás ápoló szakirány - levelező tagozat

>>Gyermek- és ifjúságpszichiátriai és addiktológiai konzultáns szakirányú továbbképzési szak - levelező tagozat

>>Gyermek- és Ifjúságvédelmi tanácsadó szakirányú továbbképzési szak - levelező tagozat

>>Ápolás Mesterképzés - levelező tagozat

>>Fizioterápia Mesterképzés - levelező tagozat

>>Szociális munka alapszak - levelező tagozat

>>Szociálpedagógus - levelező tagozat


  • Órarendek

>>Ápoló levelező 1. szemeszter (Változás: nincs óra 2017.08.28-án, hétfőn. 2017.08.29-én, kedden a beíratkozási programokkal kezdenek, nem a TIK-ben, hanem a Bal fasori épületünkben.)

>>Gyermek- és ifjúságpszichiátriai és addiktológiai konzultáns szakirányú továbbképzési szak 1. szemeszter

>>Gyermek- és Ifjúságvédelmi tanácsadó szakirányú továbbképzési szak 1. szemeszter

>>Ápoló levelező MsC I. évfolyam

>>Fizioterápia levelező MsC I. évfolyam

>>Szociális munka alapszak, levelező tagozat 1. évfolyam 1. félév

>>Szociálpedagógus levelező tagozat 1. évfolyam 1. félév

    Kérjük, hogy a beiratkozás napjára az alábbi eredeti dokumentumokat és azokból egy darab jó minőségű fénymásolatot szíveskedjen magával hozni:


    Bizonyítványok:


    - érettségi bizonyítvány

    - érettségi tanúsítvány

    - középiskolai bizonyítvány

    - nyelvvizsga bizonyítvány

    - OKJ bizonyítvány

    - felsőfokú tanulmányokat igazoló oklevél

    - bármilyen egyéb, végzettséget igazoló oklevél

    - fogyatékosságot, hátrányos helyzetet, előnyben részesítés igazoló dokumentumot (ha van)

    - önköltséges hallgató esetében a befizetését igazoló csekkszelvény vagy egyéb igazoló dokumentum

    - oltási könyv (fénymásolat a személyes adatokat és a Hepatitis-oltást tartalmazó oldalról kell)


    Személyes iratok:


    - személyi igazolvány

    - lakcímkártya

    - adóigazolvány

    - TAJ kártya



    Az ápolás és betegellátás alapszakos és MSc képzésben részt vevő hallgatók érvényes egészségügyi kiskönyvvel kell rendelkezzenek.


    A fenti dokumentumok benyújtásának hiányában a hallgató státusza nem lesz aktív, így diákigazolványához az aktív státuszt igazoló matricát nem veheti át és utazási kedvezményt sem vehet igénybe.



    A Felsőoktatási törvény és az SZTE Egyetemi Tanulmányi- és Vizsgaszabályzat alapján a hallgatói jogviszony a beiratkozással jön létre. A be nem iratkozott hallgató a tanulmányok megkezdésére a jogot elveszti. A Nemzeti Felsőoktatásról szóló törvény (2011. évi CCIV. tv.) 39. § (3) bekezdése kimondja, hogy: "A hallgatói jogviszony a felvételről vagy az átvételről szóló döntés alapján, a beiratkozással jön létre. A 15. § (2)–(6) bekezdésében meghatározott magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott képzésben részt vevő hallgató az e törvényben előírt sajátos feltételek teljesítésére köteles. A 15. § (2)–(6) bekezdésében meghatározott önköltség fizetése mellett folytatott képzés tekintetében hallgatói képzési szerződést kell kötni. Azaz, amennyiben Ön a megadott napon nem iratkozik be a 2017/2018. tanév I. félévére, tanulmányait későbbi félévben nem kezdheti meg, csak abban az esetben, ha új felvételi jelentkezést nyújt be.


    Az Információs napok során az ügyintézésre augusztus 30 - szeptember 02. között lesz lehetősége, nyitvatartási időben. Ehhez igénybe vehetik felsőbb éves hallgatóink segítségét, akik elkalauzolják majd Önöket a TIK-be.

    HSZI elérhetősége: http://www.hszi.u-szeged.hu/kapcsolat/


    Az Információs napokon történik az első évfolyamos hallgatók kurzusfelvétele is. Kérjük, hogy előzetesen ne vegyen fel kurzusokat!!! Tájékoztatjuk, hogy intézményünkben minden érintett hallgató számára biztosítjuk valamennyi kötelező kurzusra való bejutás lehetőségét!!!


    A kurzusfelvétel megkönnyítéséhez - még a beíratkozás előtt - szükséges elvégezni a Neptun Rendszerben való regisztrációt. Ehhez itt található az útmutató: >>Neptun REGISZTRÁCIÓ<<


    Korábbi felsőoktatási intézményben folytatott tanulmányok, elvégzett tantárgyak elismertetésére kreditátviteli kérelem benyújtásával van lehetőség. Korábbi ismeretek kreditátvitellel történő elismertetésére egy alkalommal, a tanulmányok megkezdésekor van lehetőség, ekkor kell a tanulmányok egészére benyújtani a felmentési igényeket. Ennek elmulasztása esetén a későbbiekben kreditátviteli kérelmet leadni nem lehet (kivétel, ha valamilyen párhuzamosan végzett képzésben később történő teljesítményt akar a hallgató elismerni). A kreditátvitellel elismertetni kívánt tárgyat a kurzusfelvételi időben nem kell felvenni, felvett kurzusra kreditátvitel nem adható le!

    A képzésének tantárgyairól a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar honlapján tájékozódhat.

    A kreditátviteli kérelem nyomtatványa letölthető: http://www.etszk.u-szeged.hu/felvettek/tanulmanyaim

    A nyomtatványhoz mellékelni kell:

    • tantárgy/tantárgyelem elvégzését igazoló dokumentumot,
    • korábbi képző intézmény által hitelesített (pecséttel és aláírással ellátott) tantárgyleírást (követelmény, tartalom)
    • nem kell tantárgyleírást bemutatni olyan OKJ-s képzés esetében, melyre a felvételi eljárás során többletpontot kapott.
    • nem kell tantárgyleírást bemutatni, ha az SZTE-n történt a teljesítés, kivéve, ha azt a Kreditátviteli Bizottság hiánypótlásként kéri


    Ezen kívül részt fognak venni egy összegyetemi kompetenciamérésen is 2017. szeptember 4. és16. között, amelyről részletesen itt olvashatnak: https://www.u-szeged.hu/felvettek/hallgatoi-informaciok/hallgatoi-informaciok

    Étkezési lehetőségek:
    Meleg étkezés a Kar ebédlőjében ("A" épület, Szeged, Temesvári krt. 31.) lehetséges. Már a beiratkozás hetében lehetősége van ebédrendelésre. (részletes menü - feltöltés alatt) Hétfőtől-péntekig tetszőleges számú napra lehet ebédet kérni. Az "A", "B", "C" menü 800 Ft., a "D" menü 850 Ft. A fenti menüt lisztmentes változatban is lehet kérni 1200 ft/adag áron. Kérem, hogy rendelésnél ezt az igényt külön tüntessék fel!
    Az ebédrendelési igényeket Nacsáné Tímár Györgyi részére kell megküldeni, legkésőbb augusztus 21-ig az alábbi e-mail címre: nacsane@etszk.u-szeged.hu
    Kérem, hogy tüntesse fel a levélben személyes adatait (név, szak, születési dátum), valamint a napot és az aznapra választott menüt.Az étkezés(ek) árát az első étkezéskor kell rendeznie, akkor kérhet felvilágosítást a további hetek rendelésével kapcsolatban is.

    Az ebédet lemondani nem lehet, az ebéd díját akkor is ki kell fizetni, ha a hallgató végül nem ebédel.



    Szegedi Tudományegyetem 2017/2018. tanév tanévnyitó ünnepség

    Bővebb tájékoztatás: http://www.u-szeged.hu/felvettek/tanevnyito



    Sok szeretettel várjuk hallgatóink között!



    Szeged, 2017. július


    Tisztelettel:

     

    Nemesné Kiss Gyöngyi

    irodavezető

     

     

    Aktuális események

    Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek