2016-ban az Országgyűlési Múzeumban hagyományteremtő szándékkal konferenciasorozat indult, amely az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc utáni megtorlásnak áldozatul esett, ismert és a köztudatban kevésbé számon tartott személyek életpályáját, tevékenységét térképezi fel. Noha némelyik vértanú nem ismeretlen személyiség, többek esetében szinte az alapokig lenyúló kutatásokra volt szükség ahhoz, hogy nevük ismertebbé válhasson a nagyközönség, illetve a nem szakmabeliek körében is. Mindez a történettudományban bekövetkezett azon szemléletbeli és módszertani változásokat is jelzi, amelyek a kultuszok középpontjába állított személyiségek mellett a korabeli közélet sokszor második vonalában tevékenykedő és/vagy az utókor emlékezetéből (szinte) kihullott alakokra is ráirányítják a figyelmet, illetve metodikailag lehetővé teszik a kutatást. Az előadás ezen ismert és kevésbé ismert személyek életútjának megrajzolására vállalkozik.

Előadónkról

3568_bDr. Kedves Gyula 1962. június 28-án született. Gimnáziumi tanulmányait Nyíregyházán, egyetemi tanulmányait pedig a szegedi József Attila Tudományegyetemen végezte földrajz-történelem szakirányon. 1995-ben a hadtudomány kandidátusa lett. 1986-tól 2012-ig a Hadtörténeti Múzeum alkalmazottja, 2010-2012-ig igazgatója volt. 2012-2015-ig az Országgyűlés Hivatala Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatóság Múzeumelőkészítő Irodájának vezetőjeként dolgozott. Jelenleg Országgyűlés Hivatala Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatóság főtanácsadója, Országgyűlési Múzeum szakmai vezetője.

Szakmai önéletrajz