Természettudományi képzési terület

A természettudományi képzési terület képzési ágait és a hozzájuk tartozó alapszakokat a Természettudományi és Informatikai Kar képzési kínálatában találjuk: a biológia, a fizika, a földrajz, a földtudomány, a kémia, a környezettan és a matematika hagyományosan a szegedi felsőoktatás erőssége.

A Bölcsészettudományi, a Juhász Gyula Pedagógusképző, valamint a Természettudományi és Informatikai Karon találhatunk felsőfokú oklevéllel rendelkezők számára kínált és kiegészítő alapképzésben meghirdetett szakokat, szakpárokat is, melyeket a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar felsőfokú szakképzési programjai és felnőttképzései egészítenek ki. Így téve teljessé a szegedi felsőoktatás kínálatát. Az összegyetemi szintű felnőttképzési rendszer infrastruktúrájának kialakítása és a felnőttképzési központ megteremtése a Szegedi Tudományegyetem olyan feladata, amely egyaránt szolgálja az egykori hallgatók érdekeit és a régió foglalkoztatáspolitikáját.


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták

Higi_CsillaHigi Csilla – BBMK, zenetanár (ütőhangszer)

Óvodás korom óta zenélek, így már a kezdetektől egyértelmű volt, hogy ezen a vonalon megyek tovább. Hódmezővásárhelyen lakom, ezért az egyetem közelsége fontos szempont volt. A gyerekeket is nagyon szeretem, ezért választottam a zenetanár-képzést. Korábban több szegedi zenészbarátom mesélte, hogy milyen jó koncerteket, rendezvényeket szerveznek Szegeden, ez is vonzott a városban. Szerintem az SZTE sok lehetőséget biztosít a zenészként való érvényesüléshez.


Tóth EnikőTóth Enikő – ÁOK – orvos

Szeretem Szegedet, nagyon barátságosak az emberek. A TIK-ben jó tanulni, ugyanis a hatalmas babzsákok, a klíma és a jó internet miatt kényelmesen lehet itt eltölteni a hosszú órákat. Szerintem nagyon színvonalas a képzésünk is, és egy versenyképes diplomát fogunk kapni. Élvezzük, hogy gyakorlatias az oktatás.





További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.