Bezár

Hírarchívum

kiemelt_egeszsegtudomanyi__platform_AOK
Egészségtudományok Platformja az SZTE-n

Egészségtudományok Platformja az SZTE-n

2016. május 20.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományok Platformjának workshopját tartották meg az SZTE Általános Orvostudományi Karának tanácstermében május 19-én.

A Platform fő célja az Egészségfejlesztő Egyetem kialakítása, azaz az egyetemi hallgatók, az oktatók, a dolgozók egészségi állapotának-, egészségmagatartásának feltérképezése, a munkahelyi egészségfejlesztés összehangolása, az egészségfejlesztő intézkedések megfogalmazása és gyakorlatba ültetése.


A 2015. novemberében megalakult Platform első workshopját tartották meg 2016. május 19-én az SZTE egészségtudományokkal, egészségtudományokhoz kapcsolódó, képzéssel, kutatással foglalkozó egységei részvételével. A tanácskozást Prof. Dr. Bari Ferenc, az ÁOK dékánja, Dr. Benkő Zsuzsanna, SZTE JGYPK Alkalmazott Egészségtudományi és Egészségfejlesztési Intézet vezetője és Dr. Paulik Edit, SZTE ÁOK Népegészségtani Intézet vezetője elnökölte.


Az Egészségtudományok Platform bemutatása és az egészségfejlesztés általános koncepciójának ismertetése után a résztvevő szervezetek prezentálták a témakörben már eddig elért eredményeiket, projektjeiket és terveiket.


Az Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar részéről Dr. Domján Andrea és Dr. Németh Anikó, a BTK Pszichológiai Intézetéből Prof. Dr. Csabai Márta, Dr. Szabó Éva, az ÁOK Magatartástudományi Intézetéből Dr. Pócs Dávid, a Gyógyszerésztudományi Kar részéről Dr. Csóka Ildikó és Dr. Csupor Dezső, a Fogorvostudományi Kar részéről Dr Antal Márk, az Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ részéről Dr. Szenes Márta, a TTIK Biológia Intézet részéről Prof. Dr. Boros Imre Miklós, SZAKK Egészségbiztosítási Igazgatóság részéről Dr. Záborszki Annamária, az ÁOK Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet részéről Dr. Forczek Erzsébet, az ÁOK Sportorvostani Tanszék részéről Dr. Török László, az ÁOK Orvosi Rehabilitációs és Fizikális Medicina Tanszék részéről Dr. Kósa István fejtette ki szervezetének kapcsolódási pontjait az Egészségfejlesztő Egyetem projekthez. Dr. Pinke Ildikó a közösségi egészségtervezés folyamata és Szeged járás Egészségtervéről tartott előadást.


Külön ki kell emelnünk, hogy szinte mindegyik előadó megemlítette Dr. Barabás Katalin témában betöltött szerepét és együttműködő munkásságát.

A záró előadásban – szinte összefoglalásképpen - Dr. Buzás Norbert az ÁOK Egészség-gazdaságtani Intézetének vezetője szólt a Platform tevékenységének projekt természetéről, az előadásokban látott-hallott kiváló kezdeményezések összehangolásának és menedzselésének lehetőségeiről.


A JGYPK Testnevelési és Sporttudományi Intézet is jelezte, hogy szívesen csatlakozik a Platform munkájához.


E.P.
A rendezvényen készült képek itt megtekinthetők.
 


SZTEinfo

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek