Bezár

Hírarchívum

Az ápolókat köszöntik, névadóval, szakmai előadásokkal

Az ápolókat köszöntik, névadóval, szakmai előadásokkal

2016. február 15.
2 perc
Kossuth Zsuzsanna születésnapján ünneplik minden évben a Magyar Ápolók Napját. Ebből az alkalomból a Szegedi Tudományegyetem Szent Györgyi Albert Klinikai Központ - a Magyar Ápolási Egyesület közreműködésével - rendez szakmai előadásokkal egybekötött ünnepséget 2016. február 18-án. Ezen a napon névadót is tartanak: egy oktatóterem fogja viselni Kossuth Zsuzsanna nevét.

A Magyar Ápolók Napjáról: Kossuth Zsuzsanna születésnapja kiemelt dátum a magyar egészségügyi szakdolgozói hivatást gyakorlók életében: ezen a napon ünnepelik a Magyar Ápolók Napját 2014 óta, a Magyar Országgyűlés határozatának megfelelően. Ezzel a döntéssel hazánk legmagasabb fóruma ismerte el a magyar ápolók áldozatos munkáját.

A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központja ebben az esztendőben február 18-án tartja meg az ápolókat – tágabb értelemben az egészségügyi szakdolgozókat – köszöntő ünnepségét.


Az idei rendezvény kissé eltér az előző évekétől: az ünnepség első részében megtartják a Klinikai Központ sajáterős beruházásaként újonnan kialakított oktató- és tankórterem névadó ünnepségét. A terem a továbbiakban Kossuth Zsuzsanna nevét viseli.

Ezt követően Prof. Dr. Facskó Andrea, az Szegedi Tudományegyetem Szent Györgyi Albert Klinikai Központ elnöke köszönti az intézmény ápolóit és szakdolgozóit, majd az ápolói hivatás múltját és jövőjét két eladás mutatja be. Ez után elismeréseket adnak át.

Az ünnepség záró szakaszában – szakmai programrészként – három olyan tudományos előadás hangzik el, melyek kiemelkedtek a Klinikai Központ által 2015-ben támogatásra érdemesített, országos szakmai rendezvényeken elhangzott előadások közül. A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központja egészségügyi szakdolgozóinak hivatástudatát és sokoldalú ambícióit jellemzi, hogy az előadásra felkértek között ápoló, gyógytornász és védőnő is van.

 

A program 13 órakor kezdődik, helyszíne a Szegedi Tudományegyetem ÁOK Baló József Oktatási Központba (6725 Szeged, Szikra u. 8.)

 

Program:

 

Ünnepi köszöntő - Prof. Dr. Facskó Andrea elnök, SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

 

Magyar Ápolók napja, történeti visszatekintés - Dr. Szabóné Bálint Ágnes megyei vezető, Magyar Ápolási Egyesület

 

Visszatekintés - Balogh Dénes főápoló, SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

 

Az ápolói kompetenciák fejlődésének trendjei - Dr. Tulkán Ibolya mb. tanszékvezető, SZTE ETSZK Ápolási Tanszék

 

Elismerések átadása - a Magyar Ápolási Egyesület elismerő díszoklevélének és ezüst kitűzőjének átadása

 

 Az ünnepi programot a Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsannak Szakképző Iskola diákjainak zenés előadása zárja.

 

Szakmai program:

 

Habilitáció és rehabilitáció lehetőségei a Szegedi Tudományegyetemen. Előadó: Hallósyné Halász Erika gyógytornász, SZTE SZAKK Központi Fizioterápiás és Oktatási Csoport

 

„Hajtások”, avagy az iskola-egészségügyi ellátás alternatív lehetőségei. Előadó: Rapavi Endréné védőnő, SZTE SZAKK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Védőnői Alapellátási Egység

 

„Zene nélkül mit érek én…” Előadó: Szabó Judit diplomás ápoló, gyógyfoglalkoztató, SZTE SZAKK Pszichiátriai Klinika.

 

SZTEInfo

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek