Bezár

Szel_Eva_nyito

Dr. Szél Éva Emléknap - 100 éves a Magyar Védőnői Szolgálat

Dr. Szél Éva Emléknap - 100 éves a Magyar Védőnői Szolgálat

2015. április 07.
2 perc

Az évente megrendezésre kerülő emléknap keretében Dr. Szél Éva személyének, oktatói, képzésfejlesztői és tudományos, valamint vezetői munkásságának kívánunk emléket állítani.

Heim Pál, Bókay János, Berend Miklós, Tauffer Vilmos 1915. június 13-ára tűzték ki az országos anya- és csecsemővédő szervezet alakuló ülését. Az alakuló szövetség munkájába a hazai politikai élet, az arisztokrácia, illetve az orvosi kar prominensei is be kívántak kapcsolódni. A Stefánia Szövetség elsődleges munkaterületei között a terhes nők, a szülő nők, a gyermekágyas nők és a szoptató nők védelmét (anyavédelem), valamint az újszülöttek, csecsemők és kisgyermekek védelmét jelölte meg. Az elmúlt száz évben folyamatosan változó feladatok és körülmények mellett megmaradt a védőnői szolgálat.
Mára már az EU több országában is tervek között szerepel, hogy átvegyék a Magyarországon már egy évszázada mûködő modellt, és bevezetésre kerüljön a hazaihoz hasonló védőnői szolgálat.

Program:

1400 – 1405 Köszöntő

Dr. Barnai Mária dékán

1405 – 1445 Az elmúlt 100 év története

Kahlichné Dr. Simon Márta, ny. főiskolai tanár

1445 – 1505 A képzőintézmény múltja Szegeden

Vajda Tamás, levéltárvezető SZTE Egyetemi Levéltár

1505 – 1520 Védőnővé válni, védőnőként dolgozni, védőnői érdekeket képviselni megtisztelő feladat

Csordás Ágnes Katalin, MAVE elnöke

1520 – 1530 Így látom a védőnői szolgálatot hallgató szemmel 2015-ben a 100 éves évfordulón

Palatinus Mirjam, IV. éves védőnő hallgató

1530 – 1545 Kávé szünet

1545 – 1600 Demográfiai változások várható szülészeti és nőgyógyászati vonatkozásai

Dr. Bitó Tamás, szülész-nőgyógyász szakorvos

1600 – 1615 Gyermekorvos kapcsolata a védőnővel

Dr. Kovács Julianna, házi gyermekorvos Bordány

1615 – 1630 Emlékképek – életképek Szél Éváról

dr. jur. Pogány Magdolna PhD, habil, főiskolai tanár SZTE-ETSZK PEGT

1630 – 1640 Zárszó


Helyszín: SZTE ETSZK A épület 124. terem (Temesvári krt. 31.)

Időpont: 2015. április 29.


Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek