Bezár

Hírarchívum

A kanyaróval kapcsolatos járványügyi helyzet aktualitásának függvényében tartott előadást Dr. Nagy Kamilla

A kanyaróval kapcsolatos járványügyi helyzet aktualitásának függvényében tartott előadást Dr. Nagy Kamilla

2017. április 11.
1 perc

2017. március 31-én a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar Ápolási Tanszékének felkérésére:


A kanyaróval kapcsolatos járványügyi helyzet aktualitásának függvényében Fráterné Dr. Nagy Kamilla tartott rendkívüli előadást az érdeklődők számára.

 

Fráterné Dr. Nagy Kamilla a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Korházhigiénés Osztályának főorvosa előadásában részletesen bemutatta a betegség előfordulását, tüneteit, kórlefolyását, kezelési lehetőségeit és a gyógyulás esélyeit. Beszélt a megerősített járványügyi felügyeletről, az MMR-oltottság felülvizsgálatáról, a kanyaró tüneteinek korai felismeréséről, valamint a megbetegedés gyanúja esetén történő haladéktalan jelentési kötelezettségről.

Rendezvényünk nagyszámú hallgatót és oktatót vonzott.


Vendégelőadónknak köszönjük a színvonalas programot, hallgatóinknak pedig azt, hogy a szoros időbeosztásuk ellenére jelenlétükkel és szakmai érdeklődésükkel megtisztelték az előadást!




Beszámolót összeállította: Domonkos Norbert

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek