Oktató védőnők továbbképző értekezlete

2015. október 2-án a TÁMOP 6.1.5 pályázat keretében került megrendezésre az oktató védőnők rendszeres továbbképzése.

A program mottója „Egy lépés az egészségünkért”.

A rendezvényre vártunk azokat a védőnő kollégákat, akik a hallgatók gyakorlatának lebonyolításában és szervezésében részt vesznek a területen, vagy iskolában.


A nap elején Bajusz Judit és Bársonyné Kis Klára kolléganők vezetésével megtörtént az elmúlt év területi gyakorlatainak értékelése, tapasztalatok megbeszélése, valamint a következő félév feladatainak áttekintése. Az oktató védőnők kiemelték, hogy fontos számukra a hallgatóink területen való jelenléte, sokszor segítséget is jelentenek a területi munkában. Igyekeztünk konszenzusra jutni az értékelés egységesítésében, valamint az objektív szempontokat is figyelembe vevő új értékelési rendszerrel kapcsolatos véleményüket is megfogalmazhatták a részt vevők.


A program második felének fő témája a metabolikus szindróma volt. Itt hallhattunk arról, hogy nemzetközi és hazai adatok szerint hogyan alakul az előfordulása, valamint milyen tényezők vezethetnek a kialakulásához, hogyan, milyen módon tudjuk ezeket megelőzni. Szó esett a gyermekkori obesitas problémájáról is, arról, hogy védőnőként hogyan tudjuk segíteni ezeket a gyermekeket, családokat. Az előadó kiemelte, hogy milyen nagy jelentősége van a csecsemőkori táplálásnak, ezen belül is a szoptatásnak, valamint az időben elkezdett, és szakmai irányelveket betartó hozzátáplálásnak.


Az utolsó előadásban röviden bemutatásra kerültek azok az adatok, melyeket a pályázat keretében kérdőíves módszerrel megkérdezett hallgatók mondtak a saját táplálkozási szokásaikról.

A program közös ebéddel zárult, ahol lehetőség nyílt kötetlen beszélgetésre, a szakma jelenlegi kihívásainak véleményezésére.

 

Dr. Tobak Orsolya

tanszékvezető

 Friss Hírek RSS

SZTE ETSZK Friss hírek

2020. december 02.

Események

Rendezvénynaptár *