Bezár

Centenárium

XIV. FEVA Kongresszus

XIV. FEVA Kongresszus

2021. október 12.
2 perc


A Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar Ápolási Tanszék a centenáriumi tanév keretében rendezvényt szervez „Kihívások és megoldások az ápolásban” címmel.

A rendezvény időpontja: 2021. november 26.

Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a biennális eseményen a 30 évvel ezelőtt az országban elsőként Szegeden, az egykori Szent Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem által megalapított Ápolási Tanszék házigazdaként fogadhatja vendégeit.

Az Országos Kongresszus biennális esemény amely témaköre a mindennapi betegellátás szempontjából fontos és fejlődésen átesett területek áttekintése, az ápolói gyakorlat kihívásai mellett az ápolói életpályamodell és az APN végzett hallgatók tapasztalatai, lehetőségei.

A rendhagyó módon tervezett rendezvényre várjuk az ápolás bármely területén hazánkban, vagy valamely más országban dolgozó kollégákat és tanuló hallgatókat, az ápolást meghatározó országos testületek és intézmények képviselőit, hogy a mostani kihívásokkal teli időszakban a megszerzett tapasztalatok és javaslatok megosztásával járuljanak hozzá az ápolás elméletének és gyakorlatának határokon átívelő fejlődéséhez.

A konferencia hivatalos nyelve magyar. A „Nemzetközi perspektívák az ápolásban” címmel meghirdetett témakör jellegénél fogva angol nyelven is fogad előadásokat és látogatókat.


A meghívottak és a rendezvényen részt vevők köre:

SZTE vezetése, a társkarok tanszékeinek vezetői, A MESZK vezetősége, MÁE vezetősége, a SZTE ÁOK Klinikai központ Ápolásigazgatás vezetősége, a gyakorló helyeink mentorai, az APN-ként külföldön dolgozó volt hallgatóink.


Plenáris ülés előadók:

1) Héderné Dr. Berta Edina Dékán Asszony - megnyitó beszéde magyar és angol nyelven

2) Bódis József felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkár köszöntő beszéd

3) Prof. Dr. Széll Márta rektorhelyettes asszony

Rektorhelyettes Asszony plenáris előadásának címe:

Fejlesztések a prenatális diagnosztikában és újszülöttkori szűrésekben - szegedi vonatkozások

4) Prof. Dr. Betlehem József

„A kiterjesztett hatáskörű okleveles ápoló MSc képzés magyarországi helyzete

5) Ónodi- Szűcs Zoltán Debreceni Egyetem Klinikai Központ, stratégiai és gazdasági alelnök

Ágazatot érintő reformok

6) Dr. Maroska Anikó főosztályvezető asszony EMMI Egészségügyi Infrastruktúra és a Humán Erőforrás Fejlesztési Főosztály

A világ csak akkor változik, ha mi is megváltozunk

7) Dr. Balogh Zoltán; Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara, elnök

dékánhelyettes, tanszékvezető főiskolai tanár, Semmelweis Egyetem, Egészségtudományi Kar

Ápolók a fronton COVID idején – kérdések a változásokkal kapcsolatban

8) Balogh Dénes; előadás


A KONFERENCIA ELŐZETES PROGRAMTERVEZETE


2021. november 26. (péntek)


9:30 - 9:50 - Ünnepélyes megnyitó

9:50 - 11:30 - Plenáris ülés

11:30 - 12:30 - Szünet

12:30 - 14:30 - Szekcióülések

14.:30 - 14:45 - Szünet

14:45 -16:15 - Szekcióülések

16:15 - 16:30 - Szünet

16:30 - 17:45 - Szekcióülések

18:00 - 18:30 - A rendezvény zárása


A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, amely a rendezvény webes felületén érhető el. >>>

A kongresszus pontszerzéssel járó továbbképzési alkalmat is jelent, amelyről az ESZTB döntése után tájékoztatjuk a résztvevőket.


Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek